8.fejezet

*Carlisle szemszöge*

Amikor haza értünk mindenkinek szóltam, hogy gyülekezzenek a kanapén.
- Nos, szeretnék veletek beszélni Isadoráról. - kezdtem bele, de nem nagyon tudtam, hogy hogyan fojtassam.
- Idáig mi is eljutottunk. - szólalt meg Emmett mire Rose nyakon vágta.
- Na, szóval nem Jack és Émi voltak az igazi szülei, akik nevelték. Ha nem… Elisabett és… és… Aro. - Az eleje még csak-csak ment a mondatnak, de a végét csak végig nyökögtem. Síri csönd lett a nappaliban. - A lány farkas volt- mondtam.
- De ez hogyan lehetséges? Hogyan tudták egyáltalán eltitkolni a dolgot?-
- Hát fogalmam sincsen, hogy hogyan tudták titokban tartani, de azt tudom, hogy a lány Aro-ba vésődött valamikor az 1920-as években. Csak én voltam szemtanúja eddig, hogy ez valaha is megtörtént, és hogy Aro hogy összetört. Évekig tartották a kapcsolatot, de nem bírták sokáig az egymástól való távolságot és éjszakánként találkozgattak, és ugyebár Aro nem öregedett és a lány, sem mert tartotta a farkas alakját. De minden megváltozott, amikor felhagyott a farkassággal 7 éve Aro le akarta beszélni róla, de a lány hajthatatlan volt akart egy gyereket, de nem nézett szembe a veszélyeivel. Mert lehet, hogy farkas gének voltak a lányba, de már nem használta őket így mikor Isadorrával terhes lett nagyon legyengült, de nem változhatott át, mert akkor megölte volna a gyereket, de így meg a gyerek őrölte fel belülről a vámpír gének miatt, mert ugye vérre volt szüksége. Amikor megszületett a gyerek nem volt ereje át változnia, és Aro sem változtathatta át, mert abba azonnal belehalt volna. Is ugyanúgy „kirágta” magát, mint Nessi. A lány belehalt a sebeibe utolsó képe a lányáról volt és azt a képet vitte magával az öröklétbe. - értem a mesém végére mindenkiről más érzelmek tükröződtek.
- És mivolt a lány neve?- tette fel a kérdést Edward mintha nem is tudná.
- Elisabettnek hívták róla nevezték el a lányát is csak Eminek nem tetszet a név.- válaszoltam.
- És ha Isadorát a rendes nevén szólítanánk, akkor lehetne esély rá, hogy emlékezni fog?- kérdezte Nessi
- Hát néhány százalék esély van rá de nem bíztos.- mondtam mire Nessi boldogan felpattant elköszönt tőlünk és el ment La Push-ba. Ezek után nagyon sok dolgot még megbeszéltünk.

*Nessi szemszöge*

Vápír sebességgel szaladtam La Push-ba. „Ha csak néhány % esély is van, csak rá meg kell próbálnom” zakatolt a fejemben a mondat. Amikor átléptem a határt hírtelen megtorpantam, mert 2 farkas állt elém, és elkezdtek vicsorogni. Ha jól sejtettem akkor Embery és Collin voltak azok, de nem féltem tőlük sőt így nyugodtan kezdtem el beszélni.

- Sziasztok fiuk mizu? Köszi én is jól vagyok, nincsen semmi különös. Hogy miért jöttem? Csak beszélnem kell Isadoraval.- mire prüszkölő hangot hallattak, valószínűleg azért mert jól elbeszélgettem magammal. El indultam feléjük, de ők elkezdték csattogtatni a fogukat.- Ne már fiuk tudom, hogy Paul nem engedi, hogy oda menjek Ishez de higgyétek el, hogy lehet, ha beszélek vele emlékezni fog, de nem bíztos és ezért meg kell próbálnom.-  mondtam most már könyörgően mire össze néztek és valószínűleg gondolat csatát vívtak Paulal. De végül félre álltak.- Köszönöm- mondtam és megsimogattam a buksijukat. Elkezdtem vámpír gyorsasággal futni Lis háza felé és szerencsére hamar oda értem. Ha jól hallottam, akkor Paul is otthon volt. Bekopogtam és vártam. Ahogy gondoltam Paul nyitott ajtót, és ahogy meglátott dühös lett és becsapta az orrom előt az ajtót.

- Ki volta az?- kérdezte meg Elisabett

- Csak valami svájci bicskát próbáltak meg rám sózni- mondta idegesen Paul, mire Lisa visszament a szobájukba. „ Ha ő így akkor én is így”.- gondoltam. A ház mögé mentem, és elkezdtem hallgatózni. Mivel csak azt hallottam, hogy Lis fel-le mászkál a szobájában felugrottam az erkélyére és bekopogtam. Hirtelen megtorpant, és lassan elkezdett jönni az ajtó felé az ajtó előtt megált és kis kattanás jelezte, hogy kinyitotta az ajtót. Lasú nyikorgó hangon kitárta az ajtót előttem. Értetlen képet vágot, és egy kicsit megvolt szeppenve.

- Szia Elisabett.- köszöntem neki és bementem a szobájába.

- Szia idegen gyere csak be.- mormogta az orra alatt.- Héj engem Isadorának hívnak azt hiszem. És hogyan jöttél fel ide?

- Hát őőő..- kezdtem el dadogni.- Szia engem Nessinek hívnak és…- de nem tudtam befejezni mert Paul rontott be a szobába. Iszonyat dühös volt annyira remegett hogy a vonásai összemosódtak.

- Paul minden rendben? – kérdezte Liz mire Paul remegései enyhébbek lettek.

- Pióc… Nessi nem megmondtam, hogy ne gyere ide.- mondta nem éppen udvariasan Paul és a szemeivel szinte megfolytott ami ugyebár lehetetlen lenne.(Igaz hogy szükségem van a levegőre, de tovább bírom levegő nélkül mint egy átlag ember előbb unná meg a fojtogatást minthogy nekem levegőre lenne szükségem)- Menny el éppen csináltattok már elég bajt.- mondta megtörten de egy pillanat alat rendezte vonásait

- Rendben, de még visszajövök.- mondtam és most nem az erkélyt választottam távozásom céljául, hanem az ajtó felé vettem az irányt-, szia Elisabett majd találkozunk.- mosolyogtam rá, de neki csak értetlenség tükröződött az arcáról. Kiléptem a házból és az utcák felé vettem az irányt nem volt kedvem az erdőn keresztül menni, gondolkozni akartam egy kicsit. Ahogy mentem elbambulhattam, mert csak azt éreztem, hogy valami melegnek neki megyek és seggre ülök.

- Bocsánat- nyúlt felém egykéz, „vagyis nem valaminek, hanem valakinek mentem neki ’szuper’” gondoltam, elfogadtam a felém nyúló kezet, ami segítségével feltápászkodtam a földről. - Meg kérdezném, hogy jól vagy-e de tudom, hogy neked nehezen lehet sérülést okozni- nevetett Jacob. Felnéztem rá és találkozott a pillantásunk. Abban a pillanatban furcsa bizsergést éreztem. Nem tudtam, hogy mi van velem így fájó szívvel, de meg szakítottam a szem kontaktust, és elfutottam. Nem tudtam, hogy mi történik velem, mert furcsa érzések kerítettek hatalmába.

*Liz szemszöge*

- Paul minden rendben?- léptem hozzá közelebb, de nem válaszolt csak mélyen a szemembe nézett, és megcsókolt, de én hamar megszakítottam csókunkat, válaszokat akartam kapni az engem foglalkoztató kérdésekre.- Kivolt ez a lány? Mi ért jött ide? Mi folyik itt? Paul? Kérlek, válaszolj. - Kértem tőle.

- Is nem tehetem a te érdekedben. - mondta. Mire kiborult a bili.

- Ha te nem válaszolsz majd az a lány fog holnap. - mondtam neki, mert már este volt. De ki kellett szelőztetnem a fejemet, hogy ne mondjak olyat Paulnak, amit majd később meg bánhatok. Elindultam az ajtóm felé mire meg ragadta a kezemet. - Kérlek, hagyj. - mondtam és kirántottam a karomat a kezéből. Lerohantam a földszintre, és ki az ajtón az utcára nem tudtam, merre de elkezdtem rohanni. Egyszer csak azt vettem észre, hogy a városban vagyok elég késő lehetett, mert nem volt senki sem a környéken. Körülnéztem az útesten, mert át akartam menni a másik oldalra, és nem láttam semmit jönni. De alig láttam, mert észrevettem, hogy sírok így eshetett meg az, hogy leléptem az útestre, és vad dudálást hallottam, fékcsikorgást és az oldalamba hasító fájdalmat, amitől legalább 2-3 métert repültem az útesten, és elterültem. Csak annyit érzékeltem a külvilágból pár percig hogy elhajt a kocsi, és hogy elered az eső. De azután kitisztult minden éles fájdalom nyilallt az oldalamba mire felsikítottam. Tudtam, hogy sok mindenem eltört, és hogy cserbenhagyásos gázolásom volt. Próbáltam megnyugodni, de nem nagyon ment, és az is rátett egy lapáttal hogy valami melegséget éreztem a bal oldalamon, és egyre nehezebben tudtam venni a levegőt. El kezdtem kotorászni a farmerem zsebébe még szerencse hogy ez volt rajtam, csak remélni tudtam, hogy nem tört el a kis kütyüm. Kicsit meg nyugodtam mikor sértetlenül kihalásztam a zsebemből a mobilomat. Gyorsan tárcsáztam Paul számát csak remélni tudtam, hogy nincsen farkas alakban egy… kettő…három csörgés és végre felvette.

- Na, végre. - mondtam és még engemet is meglepett a hangom. Vékony volt még is rekedt. - Paul gyere értem Forks-ban vagyok a gími környékén- mondtam és elsírtam magamat.

-Is minden rendben?- kérdezte.

- Kérlek, siess- mondtam szinte már suttogva. Letette. Megpróbáltam felállni nagy nehézségek, és kínkeserves sikítások árán, de nem ment, csak a felülésig jutottam, elkúsztam a padkáig és neki vetettem a hátamat egy fának. Végig néztem magamon és tapasztaltam, hogy kisebb nagyobb szakadások vannak a ruhámon és a ruháim baloldala szinte már vörösben játszott. Hírtelen megint felsikítottam az oldalamba nyilalló fájdalomtól. És már zokogtam. Elkezdtem szédülni és fulladni. Ekkor megjelent Paul és oda futott hozzám.

- Kicsim mi történt?- kérdezte és leguggolt hozzám.

- Én… én… leléptem… jött egy kocsi… - kezdtem össze visszabeszélni, de nem tudtam be fejezni, mert megint egy fulladás szerűség tört rám és valami fémes ízt éreztem a számban.

- Basszus – mormogta Paul, és tárcsázott valakit.

- Carlisle nem kérnék tőled ilyet, de segítened kell. - mondta a kis készülékbe.

- Mi történt ?- Hallatszott a vonal másik végéről egy ismerős hang de nem tudtam azonosítani hogy ki lehetett.

- Valószínűleg egy cserbenhagyásos gázolása volt Is-nek.- kis csönd.

- Merre vagyotk?

- A gímitől északra.

- Jó megy értetek Bells, de hal lehet ne nagyon mozgasd Lizt, és őt se hagyd mozogni.

- Jó várunk. - mondta Paul idegesen. Pár pillanat múlva meg jelent egy kocsi és meg állt. Paul felkapott az ölébe, mit egy dobhártya szaggató sikollyal toldottam meg. - Sajnálom Is. Nyugalom nem lesz semmi baj- suttogta a fülembe valószínűleg csak magát nyugtatta, de észrevettem, hogy remegek szorosabban, de ugyanakkor lágyabban magához szorított és beült velem a kocsi hátsó ülésére. Fájt a bal oldalam, de akkor is hozzábújtam mire felszisszentem eltolt magától, hogy egy kicsit kényelmesebb legyen. Hirtelen meg állt az autó Paul óvatosan kipattant a kocsiból, de nem volt elég óvatos mire felsikítottam és eleredtek a könnyeim. Beszaladt velem a házba fel az emeletre és bevitt egy vizsgálószerű szobába lefektetett az ágyra homlokon csókot és ellépett tőlem hogy helyet hagyjon a dokinak. Mélyen belenéztem Paul szemébe, erősnek mutatta magát, de én tudtam, hogy belülről magát őrli. - sajnálom -

suttogtam. Már alig kaptam levegőt, és egyre nehezebben vettem. Valószínűleg elájulhattam, mert hírtelen elsötétült minden.